A csúf, a gonosz és a finomított szénhidrát

Az egyik legfelkapottabb téma manapság a táplálkozás terén a szénhidrát. A kristálycukrot és a fehérlisztet úgy üldözik egyes fanatikusok, mintha legalábbis máglyahalált érdemelnének és százszámra jelennek meg azokat helyettesítő alternatívák, persze borsos áron. Egyre több szénhidrátcsökkenetett termék színesíti az üzletek kínálatát és egyre csak kúszik be a köztudatba a „lowcarb” (csökkentett szénhidrát) mozgalom „le a cukorral, le a liszttel” lobbija. Térjünk most vissza a 21. századba és hagyjuk a boszorkányüldözést, lássuk mivel is van dolgunk.

Finomított szénhidrátok

Ebbe a csoportba tartoznak, azok a szénhidrát alapú termékek, melyek olyan mértékű feldolgozáson estek át, hogy egyszerű cukrokon vagy keményítőn kívül lényegében már nem található meg benne semmilyen más növényi tartalom, vagy csak elenyésző mennyiségben. Legismertebb megnyilvánulásai a már említett kristálycukor és fehérliszt. De mi is a gond? Alapvetően értékes energiahordozók, hiszen a szénhidrát az első és legfontosabb energiaforrás szervezetünk számára, szükségünk van rá, ugyanis minden egyes sejtünk igényli a saját kis üzemanyagát, így beviteléről gondoskodnunk kell. Egy valamit azonban nagyon fontos megértenünk, ez pedig az, hogy mindig a körítés a lényeg. Nem mindegy, hogy mit, mivel, mennyit és mikor. Valóban, egy liter cukros üdítő elfogyasztása naponta nem egészséges, méghozzá a benne található cukor miatt, DE egy pár szem teljeskiőrlésű, almás süteménytől még senki nem lesz cukorbeteg.

Miért?

A különbség az, hogy a cukrosüdítőben lévő szénhidrát mellett lényegében semmilyen tápanyag sincs, az energián kívül. A napi energia bevitelünkből máris 420 kcal-t bevittünk a szervezetünkbe, viszont semmiféle vitamint vagy ásványianyagot, de még fehérjét sem tudtunk áldozni hőn szeretett testünk oltárán. Hát akkor volt értelme? Ezzel szemben az almás sütemény, bár tartalmazhat egy kevés cukrot és fehérlisztet (házilag készíthetjük kevesebb cukorral, teljeskiőrlésű liszttel), de az alma és a teljeskiőrlésű liszt rosttartalma kifejezetten hasznos, tartalmaz zsírban oldódó vitaminokat, és rengeteg ásványanyagot. Így máris jóval értékesebb dolgokkal fedeztük napi energiabevitelünk egy részét. Ez nem azt jelenti, hogy egész nap falhatjuk a gyümölcsös sütiket, mert tele van vitaminnal és rosttal, hisz ugyanolyan kalória tartalmú salátával sokkal-sokkal több hasznos tápanyagot juttathatunk a szervezetünkbe. Csínyán kell bánni a süteményekkel azért is, mert cukortartalmuk miatt nem kívánatos magas glikémiás indexük (vércukorszintet emelő hatás). Ez azért rossz, mert a magas vércukorszintre a hasnyálmirigy inzulinelválasztása olyan mértékben megemelkedik, hogy a bevitt cukormennyiségen túl is tovább szállítgatja a vérben lévő glükózt a többi sejthez. Ezzel azt éri el, hogy a vércukorszint a felszívódás után nagyon magas lesz, az inzulinos söprögetés után viszont túl alacsony, a májnak pedig közbe kell lépnie, hogy az élettani értékekre hozza a vércukorértékeinket. Ezzel szemben a magas rosttartalom lassítja az emésztést, nem emelkedik olyan gyorsan a vércukorszint, így az inzulinválasz is „megfontoltabb” lesz, a hasnyálmirigy és a máj pedig nem terhelődik feleslegesen.

Összefoglalva

A finomított szénhidrátok nélküli élet egyáltalán nem elvetendő, egészségmegőrzés és fogyás szempontjából igenis kívánatos, de sokak számára elképzelhetetlen a reggeli kávé egy kanál cukor nélkül. Ma már nagyon jó alternatívák léteznek, természetes édesítőszereket, teljeskiőrlésű liszteket használjunk nyugodtan, ha pedig édességre vágyunk, akkor a sarki cukrászda kínálata helyett készítsünk otthon, garantáltan egészségesebb süteményt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük