Karalábéleves

Gyermekkoromban cseppet sem voltam oda a főtt zöldségekért. Helyette inkább nyersen rágcsáltam el Nagyinál az ebédnek valót.
A friss, zsenge karalábét, a sárgarépát lelkesen majszoltam a konyha közepén miközben hallgattam az Ő régi történeteit.

Ma már nemcsak nyersen, de főzve, párolva is szívesen fogyasztom. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a karalábénak csak a zsenge változatát szeretem, amikor már öreg, fás már nem szívesen eszem meg.

A fogyókúra ideje alatt egyél minél zöldség alapú levest, mely eltelíti a pocakod, segít a folyadékpótlásban és kalóriaszegény.

 

Karalábéleves

 

Hozzávalók:

  • 30 dkg karalábé
  • 2 dl sovány joghurt
  • 10 dkg vöröshagyma
  • 8 dl zöldséges alaplé
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • Ízlés szerint tengeri só

 

Hogyan készítsd el?

 

Az apróra vágott hagymát az olíva olajon megpárolom, majd hozzáadjuk az apró kockára vágott karalábét és még néhány percig pirítjuk. Ezután felöntjük az alaplével ( lehet zöldséges vagy húsleves alaplé is ). Kb. 10 perc alatt puhára főzzük. Ezután a lisztet, a joghurtal és kb. 0,5 dl vízzel simára keverjük és ezzel habarjuk be a levesünket és még pár percig forraljuk. Szükség esetén ízesítjük sóval, borssal.

Tipp: Még finomabb lesz a levesünk ha a karalábé levelét nagyon apróra daraboljuk és a habarás után a leveshez adjuk.

A recept 4 személyre szól, adagonként: 170 Kcal és kb. 12 g szénhidrátot tartalmaz.

 

Jó étvágyat hozzá! 🙂

1 hozzászólás


  1. Az egyik kedvenc levesem, jó tudni, hogy ehetem.

    Válasz

Hozzászólás a(z) Ani bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük