Segítség! Nem tudom abbahagyni az evést I.

Andrea története:
A most 36 éves Andrea gyermekkora óta küzd a túlsúllyal. Több fogyókúrát kipróbált már kisebb-nagyobb sikerrel. Ha egy-egy ilyen diéta során leadott 10-20 kilót, akkor rövid időn belül a dupláját tudta magán. Mások azt mondják róla, hogy egy vidám duci csajszi, de belül ő egészen mást érez. Bűntudat, szomorúság, elkeseredettség amiért nap mint nap rátör a falási roham, melyet nem tud leküzdeni, nem tud önmagának megálljt parancsolni. Alig várja, hogy egyedül maradjon otthon, máris a hűtőben van nyakik és elkezdi az evést. Ha nem talál kedvére valót, akkor elrohan a boltba és jól megpakolja kosarát keksszel, csokoládéval, mogyoróval, frissen sült péksüteménnyel, pudingokkal, aztán irány haza, hogy minél előbb elkezdhesse felfalni őket. Mire hazaér a család nyoma sincs a vásárolt harapnivalóknak még a zacskókat is eltünteti. Talán picit örül, hogy hazaért a család apraja-nagyja, hiszen ekkor lehet hivatalosan vacsorázni. Nem sokat nehogy mások is szembesüljenek mennyi ételt képes magába tömni, de legalább ehet. Este mindig megfogadja, hogy holnaptól visszafogja magát és nem enged a csábításnak, de másnap reggel kezdőik minden elölről.
Andrea kényszerevésben szenved, de mivel még sosem hallott erről a betegségről ezért nem is sejti milyen nagy veszélyben van.

Egy 2011-es felmérés szerint félmillió magyar szenved a kényszerevéstől, ezzel Európában mi vagyunk az elsők, világszínvonalon pedig csak Amerika előz meg minket. Döbbenetes! Nem?

 

Hogyan ismerhető fel a kényszerevés?

  • Gyakran törnek rád falásrohamok
  • Minden étkezés során túlzásba viszed az evést
  • Szinte szünet nélkül nassolsz
  • Nem tudod kontrollálni az étkezéseidet
  • Nagyon gyorsan eszel
  • A nap bármely szakában képes vagy enni
  • Sóvárogsz a egy-egy étel iránt
  • Gyakran rejtesz el étel
  • Mások előtt nem szívesen étkezel
  • Az evés kezdetben örömet okoz, mely később bűntudatba megy
  • Ingerültséged, rosszkedved evéssel csillapítod

 

Mitől alakul ki a kényszerevés?

A kényszerevés ugyanúgy pszichés betegség mint a bulímia vagy az anorexia.
Kialakulhat bármilyen nagy lelki megterhelés következtében amit nem tudunk egyedül feldolgozni. Segítséget pedig nem akarunk vagy nem tudunk másoktól kérni.
Ilyenkor a bánatunkat, lelki terhünket, feszültségünket  evéssel igyekszünk oldani,  de mivel a problémánk nincs megoldva, ezért folyton az evésbe menekülünk. Igaz vannak jobb periódusok, de mindig visszatér életünkben a falási kényszer.

 

Hogyan győzd le a kényszerevést?

Nagyon ritka, hogy képesek vagyunk egyedül kilábalni a betegségből!  A legjobb amit tehetünk, hogy felismerjük a betegséget és felkeressük háziorvosunkat vagy egy pszichológust aki segít feltárni a kényszerevés lelki okait.

A kényszerevő nagyon gyakran nem ismeri fel a betegségét, még akkor is hárít, kifogásokat keres  ha családja, barátai felhívják étkezési zavarára a figyelmét.

Dr. Ormay István pszichiáter, pszichoterapeuta videója arról szól hogyan ismerhetjük fel a betegséget és mit tegyünk  a gyógyulás érdekében!

 

Magadra ismertél? Ne habozz! Kérj segítséget, hogy minél előbb a gyógyultak táborát erősítsd!

Környezetedben ismersz olyat aki kényszerevő és a túlsúly már az egészségét veszélyezteti?
Oszd meg vele Andrea történetét, hogy minél előbb le tudja győzni a betegséget!

4 hozzászólás



  1. ÓÓÓÓóóóóÓÓÓÓóóó…. önkontroll,,, ennyi az egész

    Válasz

  2. Én kényszerevő vagyok járok pszichiáterhez és SEMMIT NEM TUD VELEM KEZDENI!!! ILYENKOR MI VAN??? Dührohamaim vannak,ha nem tudok “eleget” enni még éjszaka is kijárok pedig nem vagyok éhes! Mi volt rá a megoldás? kaptam altatót! Már kitudja hányadikat próbálják ki rajtam,mert 1-2 hónap után hozzászokom! Önkontroll? Azt leirni nagyon könnyű,de aki benne van azt nem érti meg SENKI!!!!!

    Válasz

    1. Erika, Egyik evészavar leküzdése sem könnyű dolog, főként azért mert ez nem fizikai betegség hanem lelki, pszichés eredetű.
      Dr. Túry Ferenc a Magatartástudományi Intézet igazgatója, akinek több könyve is megjelent ebben a témában. Esetleg Ő és csapata tud neked segíteni. http://www.magtud.hu/gyogyitas-10/szakrendel

      Válasz

Hozzászólás a(z) Szilvia bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük