Vörösboros csirkecomb párolt káposztával

Édesanyám a legutóbbi családi összejövetelen egy igazán különleges és finom egytálételt készített nekünk.
Ő egy munkahelyi ebéd alkalmával találkozott először a vörösboros csirkecombbal és annyira ízlett neki, hogy már ott elhatározta, hogy amint tudja elkészíti nekünk.

A recept amit megosztok ma Veletek az Anyukám receptje, melyet az ízek alapján vetett papírra, persze csak az én kedvemért, mert neki fejből is megy a dolog! 🙂

 

Vörösboros csirkecomb párolt káposztával

 
Hozzávalók:

  • 4 db csirkecomb
  • 1 fej vörös káposzta
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 dl húsleveslé
  • kb. 2 db babérlevél
  • 5-8 szem borókabogyó
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 7 dl vörösbor
  • Ízlés szerint só, bors

 

Hogyan készítsd el?

A csirkecombokat serpenyőben kevés olajon hirtelen fehérre pároljuk, majd félre tesszük.
Az apróra vágott vöröshagymát olajon üvegesre pároljuk, hozzá adjuk az apróra vágott vörös káposztát.
Ízesítjük zúzott fokhagymával, borókabogyóval és babérlevéllel és a húsleveslét és  lassan párolni kezdjük. Amikor a húsleveslé elpárolgott hozzáöntünk 3 dl vörösbort és kb. 30 percig pároljuk a káposztát.
Ezután beletesszük a csirkecombokat is, sózzuk, borsozzuk és 40-50 perc alatt puhára pároljuk úgy, hogy a maradék vörösbort is hozzáadagoljuk.

A recept 4 személyre szól, adagonként 400 Kcal.

 

jó étvágyat hozzá! 🙂

4 hozzászólás


  1. A párolt káposzta az egyik kedvencem. Vasárnap elkészítem, a többieknek csinálok hozzá krumplipürét, nekem elég a husi meg a káposzta.
    Majd elmesélem milyen lett!

    Válasz

  2. Kipróbáltam,bár tartottam tőle hogy a bor sok lesz. Finom volt, sőt a káposzta isteni. Nem hiányzott hozzá más köret sem.

    Válasz

    1. Émi,
      Örülök, hogy sikere volt a receptnek. 🙂

      Válasz

Hozzászólás a(z) Szilvia bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük