Te tudod mitől görög a görögdinnye?

Görögországba készültem a barátaimmal. Mivel ez volt életem első külföldi nyaralása már a készülődés is nagy izgalommal töltött el. Hetekkel az indulás előtt másra sem tudtam gondolni csak arra, hogy mit kell összepakolnom, mit kell még beszereznem, mikor kell fodrászhoz, kozmetikushoz mennem. Szinte folyton Görögország járt a fejemben, akkor is amikor barátaimat várva mosogatás közben egy kérdés fogalmazódott meg bennem.

A kérdés pedig az volt, hogy mitől görög a görögdinnye?

Javában tartott a tracsparti a haverokkal mire végre előrukkoltam a kérdéssel ami még mindig ott motoszkált az agyamban.
– Szerintetek mitől görög a görögdinnye?- attól, hogy görög ( azaz gurul )?
Mit kaptam válaszként?
Hatalmas, hasfájdítós, kb. fél órán át tartó röhögés rohamot. Merthogy ettől a kérdéstől mindenkinek fülig ért a szája és véget nemérő hahotázásba kezdett. Persze én csak irultam-pirultam és nem tudtam mit is nevetnek ennyire.
A csapatból mindenki meg volt győződve arról, hogy a görögdinnye származásáról kapta a nevét azaz Görögországból származik ezért görögdinnye.

Még a nyaralás után fél évvel is felhozták a kérdésem és a hatás ugyanolyan volt mint amikor először hallották tőlem, azaz véget nem érő nevetésroham.
Ekkor már én is nevettem az egészen de mégis úgy gondoltam utána járok a dolognak és megtudom mitől görög a görögdinnye.

Lássuk mire jutottam, azaz mitől görög a görögdinnye?

Az első amit találtam az az, hogy egy híres Afrika-kutató feljegyzései alapján Afrikában a Kalahári-sivatagban szabadon terem.
Előszeretettel helyezték el fáraók sírkamrájában is, erről hieroglifák és a sírokban található dinnyemagok tanúskodnak.
A 10. század környékén Kínában is termesztették a növényt.
A vietnamiaknak pedig mondájuk van a görögdinnyéről.

A monda egy kisfiúról ( Mai An-Tiem-ről ) szól aki árván érkezett Vietnamba Hung Vuong dinasztia uralkodása idején. A király megszánta és magához vette a fiúcskát. Amint felcseperedett mandarinjává tette és feleséget keresett neki. Nagy gazdagságban élt az ifjú pár mikor a király meghallotta, hogy hogyan kérkedik másoknak a vagyonáról Mai An-Tiem. Erre a király nagyon dühös lett és kitagadta az ifjút feleségével együtt és száműzette őket egy homokos, néptelen szigetre.  A monda szerint egy darumadár repült a szigetre és annak szájából hullott ki pár szem dinnyemag. Mai An-Tiem ezt begyűjtötte és elültette. A magok rövid időn belül kihajtottak  és hamarosan beérett az ismeretlen növény, melynek termését  ízletesnek, édesnek és frissítőnek találtak. Az idő múlásával egyre több és több dinnye termett, melyet az életrevaló ifjú elcserélt a szigetre járó halászokkal szerszámokra és más élelmiszerekre. A különös növény híre eljutott távolabbi országokba is, ahonnan kereskedelmi hajók érkeztek, hogy megismerjék Mai An-Tiem gyümölcsét. Eközben ahogy a mondákban lenni szokott a királynak hiányzott a fiú  és annak felesége. Elküldte követeit nézzék meg, hogy életben vannak-e még és ha igen vigyék őket újra a királyi udvarba. Megérkezésük tiszteletére nagy ünnepséget rendeztek ahol a terített asztalon felszolgálták a mézédes gyümölcsöt is.
Itt a monda vége de ne fuss el még véle hiszen még nem tudjuk mitől görög a görögdinnye.

A 13. század környékén került Európába és kb. a 16. században kezdték el termeszteni Magyarországon.
Egy biztos, hogy a dinnyének több mint száz fajából egyik sem származik Görögországból így a magyar elnevezését nem a származási helyéről kapta.

Na de akkor honnan az elnevezés?

  • Van aki azt mondja, hogy eredetileg vörös dinnye volt és ebből lett később görög dinnye a gyakori félrehallások következtében.
  • A második verzió, hogy az elnevezés a görögdinyből származik, mely gombócot jelent.
  • A harmadik verzió a nekem legkedvesebb miszerint a dinnye formájából adódóan gurul azaz görög ebből lett a görögdinnye.

 

Hogyan segít a görögdinnye a fogyókúrád során?

A görögdinnye latin neve Citrullus vulgaris. Általában gyümölcsként emlegetik pedig a tökfélék családjába tartozik ugyanúgy mint a cukkini vagy az uborka.
Vértisztító, vizelethajtó és frissítő hatása ismert.
Az érett görögdinnye cukrot, A-, B1-, B2- és C-vitamint, brómot, káliumot és kb. 90-95 %-ban vizet tartalmaz.

Kalóriatartalma igen alacsony ( 100 g / 29 Kcal ) ezért fogyókúrád során segít a testsúlycsökkentésben. Gyorsan eltelít, frissít.

 

Mit készíthetsz belőle? ( Nemcsak a fogyókúrád alatt )

Görög gyümölcsleves ( 4 személyre )

Hozzávalók:

  • 0,5 kg görögdinnye
  • negyed kg sárgadinnye
  • negyed kg egyéb gyümölcs ( bármi ami otthon van pl.: alma,barack, ribizli, meggy, málna, stb )
  • 2,5 dl frissen facsart narancslé
  • kb. 1 dl kókusztej
  • méz ízlés szerint

Hogyan készítsd el?

A gyümölcsöket tetszőleges formára daraboljuk ha kell kimagozzuk. Leöntjük a narancslével és a kókusztejjel majd ízesítjük a mézzel. Jól lehűtve tálaljuk.

 

Görögdinnye saláta feta sajttal ( 2 személyre )

Hozzávalók:

  • 20 dkg feta sajt
  • kb. 20 dkg görögdinnye
  • 2 szál zöldhagyma
  • fél marék fekete olívabogyó
  • fél citrom
  • ízlés szerint só, bors, olívaolaj, petrezselyem

Hogyan készítsd el?

A fetasajtot felkockázzuk, a dinnyét kimagozva feldaraboljuk, az olívabogyót felszeleteljük, a zöldhagymát összeaprítjuk és egy tálba tesszük. Az olívaolajat összekeverjük a sóval, borssal citromlével és a tálban lévő hozzávalókra öntjük. Lazán összekeverjük és apróra vágott petrezselyemzölddel díszítjük.

Jó étvágyat hozzá!

2 hozzászólás


  1. Király az oldal.Én sem tudtam honnan a név ezért kerestem rá.
    Köszi

    Válasz

    1. Nos, nekem is sok kellemetlen percet okozott az a fránya görögdinnye kérdés….:))))
      De legalább nagyon fincsi!:))))

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük