Tükröm, tükröm mond meg nékem kell-e Fogyókúráznom a héten?

A duci, kövér emberek egyik legnagyobb ellensége a tükör amiben folyton folyvást szembesül alakjával, kinézetével. Nekem mégis volt egy tükröm a szobámban amit Édesanyámtól kaptam ajándékba. Nem az volt a szándéka, hogy szembesítsen inkább az, hogy kényelmesen szobámba tudjak készülődni reggel a suliba menet vagy ha esetleg buliba indulnék.

Tulajdonképpen ez a tükör nem volt az ellenségem, sőt rendszerint mindig megállapítottam készülődés közben, hogy nem is vagyok olyan kövér mint gondoltam. Ettől az érzéstől felbuzdulva lázasan készülődtem minden nap az iskolába menet hiszen ki ne szeretne azzal az érzéssel elindulni otthonról, hogy ma is jól néz ki.

Örömöm mindaddig tartott míg az iskola aulájában lévő tükörben meg nem láttam magam. Az a tükör egészen mást mutatott mint az otthoni. Láttam a vastag combom ahogy feszül rajta a farmer. Oldalról csak úgy domborodott előre pocakom, hátra fele pedig a fenekem és minden egyes alkalommal egy világ omlott bennem össze. Csúnyának, kövérnek éreztem magam. Ez az érzés ott tombolt a fejemben de csak addig míg el nem értem az iskola büféjéig! Ott aztán megéreztem a frissen sült kakaóscsiga illatát, rám mosolyogtak a cukros sütik és abban a pillanatban elillantak a testemmel kapcsolatos gondolataim és csak az evésre és az édes ízre tudtam gondolni. Szinte bűntudat nélkül faltam be pár perc alatt a süticsodákat. Az aulában lévő tükröt pedig nagy ívben elkerültem.

Időnként azért elgondolkoztam, hogy vajon melyik tükör hazudott? Melyik tükörnek higgyek?
Aztán rájöttem, hogy mindegyik tükör igazat mondott csak én nem néztem bele megfelelően. Jobban mondva az otthoni tükör előtt mindig ámítottam magam, struccpolitikát folytatva homokba dugtam a fejem és nem voltam hajlandó a valóságot látni. Aztán az iskolában amikor csak belepillantottam a tükörbe elfelejtettem ámítani magam és akkor láttam igazán a valós énem.

Ma már nem kell egy tükröt sem megkérdeznem, de ha mégis megteszem akkor is tudom mit fog mondani legyen az az otthoni vagy az iskolai tükör esetleg a plázában lévő.

Neked mit válaszol a tükör?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük