A szokás mely segíti a súlycsökkentésed

Amikor leültünk Csabával megbeszélni a súlyproblémáját kértem, hogy meséljen önmagáról
( történetét itt olvashatod ). Beszélgetésünk során kiderült, hogy olyan szokások uralják életét melyek nem vezetnek  máshoz csak a súlygyarapodáshoz.
Csaba a beszélgetésünk óta  10 kiló súlyfeleslegtől szabadult meg könnyedén. Na jó az elején nem volt annyira könnyű a dolga, mert szervezete folyton a jól bevált szokásait követelte.  Egy-egy étkezést követően még ott volt a csábítás, hogy megegyen egy tábla csokoládét vagy pár szelet süteményt vagy, hogy szomjoltóként valami cukros üdítős üveget emeljen a szájához.
 
Hogyan tudta ezeket a szokásokat maga mögött hagyni? Hogyan tudod Te a túlsúlyod okozta szokásokat leküzdeni?

 

# 1 lépés

Ismerd fel és írd is le azokat a kulcsszokásokat, melyek súlycsökkentésed útjában állnak. Olyan szokásokat kell keresned, melyeket automatikusan szinte gondolkodás nélkül megteszel szinte nap mint nap.

Ilyen szokások lehetnek,

  • Minden étkezésed során fogyasztasz fehér kenyeret, mert úgy érzed egyébként nem laksz jól
  • Esténként ha leülsz a tv elé egy tál nassolni valóval teszed
  • Elhatározod napközben, hogy ma este sportolni fogsz, de amint hazaérsz mégis elmarad az aznapra betervezett edzés mert rögtön a hűtő felé veszed az irányt, hogy bekapj valamit.
  • Rendszertelenül étkezel
  • Ha moziba mész elképzelhetetlen számodra, hogy ne egy nagy adag pattogatott kukorica nélkül ülj be az előadásra

 

#2. lépés

Figyeld meg mi az a jel ami beindítja nálad a cselekvést, figyeld meg, hogy milyen érzések,  milyen gondolatok járnak fejedben a cselekvés előtt. Amikor hazaérsz a munkából és rögtön a hűtőszekrény felé veszed az irányt, állj meg egy pillanatra és gondold végig miért teszed! Éhes vagy? Nassolnál valamit? Nyugalomra vágy? Lazítanál egy keveset a megterhelő nap után?

Ha csak nassolásra vágysz akkor felejtsd el a szokásos fagyi vagy sütemény adagot, helyette egyél meg egy almát vagy készíts alacsony kalóriatartalmú nassolni valót. Téged tényleg egy nagy adag kalóriabomba fog megnyugtatni? Nem hiszem! Emlékezz csak vissza amikor legutóbb csak unalomból vagy feszültség oldásként tömtél magadba egy nagy adag ételt. Mit éreztél utána? Fáradtságot, bűntudatot, levertséget! Legközelebb ha úgy érzed unatkozol menj el sétálni vagy kerékpározni a gyerekekkel, ha úgy érzed tetőfokára hágott benned a feszültség vegyél egy forró fürdőt, hallgass szenét.

 

#3. lépés

Ha már tudod mik azok a kulcsszokások amelyek hátráltatnak a súlycsökkentésben és megtaláltad mivel helyettesítheted ezeket akkor már csak egy lépés van hátra.
Szokássá kell alakítanod az új fogyásodat elősegítő cselekedeteidet.  Ez pedig nem megy másként csak ha kezdetben minden nap tudatosan figyelsz arra, hogy  felcseréld a súlygyarapodásodat okozó szokásokat a súlycsökkentést elősegítő cselekedettel. Egy nap arra fogsz ébredni, hogy ezek a cselekedetek úgy beépülnek életedben, hogy nem kell már rájuk figyelni, automatikusan fogod őket végezni, azaz szokásoddá válnak.

Hogy jobban megértesd, miért fontosak életünkben a szokások nézd meg a következő videót:


 
Ha szeretnéd jobban megismerni hogyan működnek a szokások, hogyan tudsz új szokásokat kialakítani, melyek elősegítik sőt megkönnyítik súlycsökkentésed olvasd el
Charles Duhigg: A szokás hatalma című könyvét.
Ami most Tiéd lehet ingyen a Casparus kiadó jóvoltából! 🙂 Részletekért katt ide >>

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük